Oscar díjas operatőr, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja

Fotó: ZsigmondZsigmond Vilmos 1930. június 16-án született Szegeden, és a város piarista gimnáziumában érettségizett. 1955-ben a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán Illés György tanítványaként végzett operatőrként. Több főiskolai társával megörökítette az 1956-os forradalom eseményeit, majd háromezer méternyi filmmel 1956 novemberében elhagyta Magyarországot.

Az Egyesült Államokban telepedett le, ahol először egy fotólaborban kapott állást, majd B és C kategóriás filmek készítésében vett részt. 1962-ben lett amerikai állampolgár.

Az amerikai új hullám, mely fogékony volt az európai mintájú filmkészítésre felfigyelt Zsigmond tehetségére, akinek első jelentősebb munkái a Peter Fonda rendezte Bérelt kezek, majd Robert Altman rendező McCabe & Mrs. Miller című filmjei voltak. Együtt dolgozott Steven Spielberggel a Sugarlandi hajtóvadászat és az 1977-ben készült Harmadik típusú találkozások című filmek forgatása során. Az utobbi filmért Zsigmond Vilmost 1978-ban elnyerte a legjobb operatőri munkáért járó Oscar-díjat. A következő évben, Londonban a Szarvas vadász című filmért pedig a British Academy Award díjját kapta meg.

Bár elsősorban a dráma, és a kosztümös filmek állnak közel hozzá, számtalan, különböző műfajú alkotásban működött közre operatőrként.  Fényképezett zenés filmet, vígjátékot, televíziósfilmet, erotikus thrillert, és olyan híres rendezőkkel dolgozott együtt, mint Altmann, Cimino, Boorman vagy Woody Allen. 2001-ben Káel Csabával forgatta a Bánk bán-operafilmet, 2006-ban pedig egyik közreműködője volt A lyukas zászló című 1956-os dokumentumfilmnek. 2007-ben negyedik alkalommal jelölték Oscar-díjra Brian De Palma A fekete Dália című thrillerének fényképezéséért.

1999-ben megkapta az Amerikai Filmoperatőrök Társasága életmű-kitüntetését, 2000-ben Göncz Árpád köztársasági elnök elnöki Aranyéremmel jutalmazta, 2001-ben Magyar Corvin-lánc kitüntetést vehetett át, 2004-ben szülővárosa, Szeged díszpolgárává választották, 2013-ban pedig a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja lett, 2014 szeptemberében 11. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon a CineFest Életműdíjat vette át.